mielőtt személyesen is találkoznánk
Ha valaki megkérdezné, miért lettem fotós, valószínűleg nem tudnék egyetlen mondattal válaszolni.
Mindig is vonzottak az emberek. Az őszinte ölelések, a hangos nevetések, a szerelmes pillantások és azok az apró részletek, amelyeket sokszor észre sem veszünk. Egy összekulcsolódó kéz. Egy könnycsepp a meghatottságtól. A napfény, ahogy átszűrődik a fák között. Ezek azok a pillanatok, amelyek mellett egyszerűen nem tudok szó nélkül elmenni.
Gyerekkoromban rengeteget kirándultunk a nagyszüleimmel. Bejártuk Magyarország csodálatos tájait, és a papám mindig megengedte, hogy kipróbáljam az éppen aktuális fényképezőgépét vagy kameráját. Akkor még nem tudtam, hogy egyszer ez lesz a hivatásom. Csak azt tudtam, hogy imádom megőrizni azt, amit látok.
A mai napig elővesszük azokat a régi felvételeket egy-egy családi összejövetelen. Mosolygunk, nevetünk, néha el is érzékenyülünk. Talán akkor értettem meg igazán, milyen hatalmas értéke van egy fényképnek. Nem azért, mert tökéletes. Hanem mert vissza tud repíteni egy olyan pillanatba, amit már soha nem élhetünk át ugyanúgy.
Kétgyermekes anyukaként ezt minden nap megtapasztalom. Szinte nincs olyan nap, hogy ne készítenék róluk legalább egy fotót. A gyerekek hihetetlenül gyorsan változnak: egyik napról a másikra új szavakat használnak, új kedvenc játékuk lesz, új barátokat szereznek, vagy egyszer csak azt veszem észre, hogy megint nőttek egy kicsit. Ezek az apró változások szinte észrevétlenek a hétköznapokban, mégis ezekből állnak össze azok az emlékek, amelyekre évekkel később a legnagyobb öröm visszanézni.
ÉN PONTOSAN EZÉRT FOTÓZOK.
NEM A TÖKÉLETES PÓZOKÉRT. HANEM AZ IGAZI PILLANATOKÉRT.
Imádom azokat az embereket, akik hangosan nevetnek. Akik nem félnek kimutatni az érzéseiket. Ölelnek, sírnak, örülnek, szerelmesek. Akikkel már az első percekben úgy érzem, mintha ezer éve ismernénk egymást. Mert ilyenkor születnek azok a képek, amelyek tényleg mesélnek.
Ha egy fotózás végén azt érzitek, hogy nemcsak gyönyörű képeket kaptatok, hanem jól is éreztétek magatokat, akkor tudom, hogy elértem a célomat.
Remélem, hamarosan személyesen is találkozunk.
Milyen a stílusom?
a képeim történeteket mesélnek
Mindig is vonzottak azok a pillanatok, amelyeket nem lehet megismételni. Egy összekulcsolódó kéz, egy meghatott tekintet, egy őszinte nevetés vagy az a néhány másodperc, amikor minden tökéletesen a helyére kerül.
Talán ezért készítek ennyi közeli kép. Imádom a részleteket. A fényeket, az árnyékokat, a textúrákat és az apró mozzanatokat, amelyek első pillantásra jelentéktelennek tűnhetnek, mégis ezek mesélik el a történeteteket.
A képeim letisztultak, természetesek és időtállók. Azt szeretném, hogy amikor húsz év múlva újra előveszitek a galériátokat, ugyanúgy szeressétek, mint az első napon.
Számomra egy galéria nem különálló képek gyűjteménye. Egy történet. A TI történetetek.
Különösen közel állnak hozzám a fekete-fehér képek.
Nem azért, mert divatosak, hanem mert ilyenkor semmi sem vonja el a figyelmet arról, ami igazán fontos. Az érzelmekről. Egy tekintetről, egy ölelésről, egy könnycseppről vagy egy őszinte mosolyról.
sokszor úgy érzem, a fekete - fehér képek még hangosabban mesélnek
írj nekem
Nagyon örülök, hogy itt vagytok. Ha a képeim és a szemléletem közel áll hozzátok, meséljetek magatokról! Alig várom, hogy megismerjem a történeteteket.
hello@korcsokviktoria.hu